Balavásár

Helyi értékek kiállítása

Testvér-települések találkozója valósult meg Aldebrőn, melyben a központi szerepet a község értékeinek bemutatása töltötte be. Aldebrő 2015 óta rendelkezik Települési Értéktárral, melyben jelenleg 30 érték szerepel.
A találkozóra szeptember 7-8-9-én került sor, összekapcsolva a Debrői Hárslevelű Szüreti Napokkal. A község célja, értékeinek bemutatása, megismertetése és népszerűsítése minél szélesebb körben. Büszkék értékeikre, melyek közül kiemelkedő nemzeti érték a Debrői Hárslevelű bor, mely már a Magyar Értéktárban is szerepel.
A felvidéki Dobóruszkáról és az erdélyi Nagykendről érkeztek testvér-települési vendégek. A találkozók rendkívüli jelentőséggel bírnak a települések számára, hiszen nagyon fontos a határon túl élő honfitársaink megismerése, magyarságtudatuk megőrzésének erősítése, az egymásra való odafigyelés, a hivatalos kapcsolatokon kívül az emberek, családok közötti kapcsolatok létrehozása, erősítése, megőrzése, barátságok, ismeretségek kialakítása, elmélyítése. A kultúra kiváló összekötő híd a kapcsolatteremtésben, hiszen a kulturális rendezvények keretein belül az emberek megismerkednek egymással, mely erős alapot képez a további kapcsolatok kiépítésére.
A kiállítás és a találkozó megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Testvértelepülési programok és együttműködések” című felhívásra Aldebrő Község Önkormányzata által benyújtott „Aldebrő értékei” című nyertes pályázata tette lehetővé.
Képek a találkozóról ITT tekinthetők meg.